Vedd rá, hogy ő akarja!
2024.09.11.
Sok tanulságot tartogat számomra a kutyakölykünk iskoláztatása.
Pár hét után beláttam, hogy a négylábúak motiválása sem kisebb kihívás, mint az embergyereké. ((Bár valljuk be, jutifalattal lényegesen egyszerűsíthető).
A mi kutyánk utál autózni. Eleinte kabaréjelenetbe illően, testi erőfölényünket kihasználva akartuk a szállító boxba betenni. Kudarcra voltunk ítélve. De ha még sikerrel is abszolváltuk a jelenetet, keserű szájízzel ültem a volánhoz. Annak a pislákoló kétsége motoszkált a szívemben, hogy ennek nem lenne muszáj így lennie.
Hasonlóan érezhetik magukat a szülők is, amikor valami olyanra akarják rá venni a gyermeküket, ami ellen az kézzel-lábbal tiltakozik. És minél jobban akarja a szülő, annál inkább bekeményít az utódja.
Amit magadról gondolsz
2024.07.07.
Hallottátok már Roger Bannister nevét?
Az élete során lovaggá ütött brit középtávfutó volt az első a világon, aki az egy mérföldes távot 4 percen belül tette meg.
Amivel kapcsolatban a korabeli orvosok egyöntetű véleménye volt, hogy lehetetlenség. Bannister viszont másképp gondolta.
Trükkös szavak
2024.07.07.
"Miért nem bír legalább egy Helló-t kinyögni?"
"Legalább annyit mondhatna, hogy köszönöm!"
Ha a gyermeked félénkebb típus, akkor szinte biztos irigykedtél már azokra a szülőtársaidra, akiknek a gyerekei hangos, napszaknak megfelelően, illemtankönyvekbe illően, hangosan és mosolygósan köszönnek az oviba érve vagy ismerőssel találkozva.
Te pedig vérrel-verejtékkel kínlódsz, hogy a gyerkőcödnek legalább egy halvány "Csókolom" elhagyja a száját.
Modern rabszolgák
2024.05.15.
A rabszolgák köztünk vannak.
Csak unikornisos-szuperhősös ruhát viselnek, ezért vakok vagyunk rájuk...
Ha viszont elolvasod Delphine de Vigan: Mindent a gyerekekért című könyvét, akkor egészen biztosan meglátod a fekete-fehér csíkos rabruhát a mézesmáz alatt.