2026.07.19.
Ismeritek a Bagossy Brothers Company Fújj meg szél című dalát? Így kezdődik:
"Mégis hogyan mondjam el neked
Előfordul az ember megremeg
Elbotlik majd feláll ő magától
Süt rája még Nap az éjszakából."
Erről szeretnék én is írni Nektek: a szélről!
Természetesen csakis gyermeknevelési szempontból.
Kezdjük a kályhánál: mire is van szüksége egy facsemetének ahhoz, hogy szép, sudár fává cseperedjen?
Már az ovisok is harsogják: VÍZRE!!! NAPSÜTÉSRE!!!
Az iskolások hozzáteszik: tápanyagban gazdag TALAJRA.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor hallottam viszont azt, hogy SZÉLRE!
Úgy tűnik, ennek a láthatatlan erőnek nem jó a marketingje...
Pedig ha egy fát teljesen szélmentes, „steril” környezetben nevelünk, az elsőre egészségesnek és rendkívül gyorsan növőnek tűnhet, ám egy bizonyos magasság elérése után elkerülhetetlenül összeomlik.
Ezt a jelenséget a tudomány részletesen dokumentálta, a leghíresebb gyakorlati példája pedig az arizonai Bioszféra 2 (Biosphere 2) kísérlet volt az 1990-es években, ahol a mesterséges dóm alatt nevelt fák a szél hiánya miatt egyszerűen kidőltek, még mielőtt elérték volna a felnőttkort.
A jelenség hátterében meghúzódó biológiai folyamatok ismertetését átugornám (noha kettő is van, kutató lelkű olvasóimnak ajánlom a ráguglizást), de a lényeg a következő: a teljesen szélmentes, mesterséges környezet egy biológiai csapda a fák számára, ugyanis így nem kapja meg azt az evolúciós visszacsatolást (a szelet), ami ahhoz kell, hogy statikailag stabil testet építsen.
Na, itt jön a képbe a gyereknevelés.
Aminek a modern változata gyakran a "széltől is óvni" jeligét tűzi a zászlajára. Ahol a búra alatt nevelést állítják követendő példaként.
Pedig szél nélkül nincs erős törzs, környezeti stresszorok nélkül nincs erőssé váló gyermeki lélek.
Persze, az ördög a részletekben lakozik: ahogy egy orkán kicsavarja a helyéről a magoncot, ugyanúgy letaglózza a gyermeket egy túl korán, túl nagy erővel érkező stresszhatás. Ahogy már a világhírű stresszkutató, Selye János is leírta, a közepes intenzitású rövid ideig tartó stresszorok pozitív hatással bírnak.
A gyermek életkorától függően ezek nagyon különbözőek lehetnek.
Csecsemő- és kisgyermekkor (0–3 év) – A „tavaszi szellők” időszaka
- A szükségletek késleltetése: Az a pár pillanat, amíg a baba megtanulja kivárni az ételt vagy a játékot, az önnyugtatás első mérföldköve.
- Fizikai akadályok és esések: Hagyni, hogy a kicsi maga másszon át a párnákon, elessen a popójára járás tanulásakor, és magától álljon fel.
- A szülőtől való rövid távú, biztonságos távolság: Amikor a gyermek pár percre egyedül játszik a szobában, miközben a szülő a konyhában tesz-vesz.
Óvodáskor (3–6 év) – A mérsékelt szél
- Unalom és magányos játék: Az unalom okozta feszültség a kreativitás és a belső motiváció legfőbb motorja.
- Osztozkodás és a vágyak korlátozása: Megélni azt a stresszt, hogy a piros kismotor másé, és ki kell várni a sort.
- Kisebb csalódások és veszteségek: Nem szabad hagyni, hogy a gyermek minden társasjátékban automatikusan nyerjen. A vereség elviselése és a „nem mindig az van, amit én akarok” megtapasztalása építi a rugalmasságot.
Kisiskoláskor (6–10 év) – Az erősödő fuvallat
- Egyéni felelősségvállalás: Saját iskolatáska bepakolása, a házi feladat észben tartása. Ha elfelejti, meg kell tapasztalnia a következményeket.
- Kortárs konfliktusok önálló rendezése: Hagyni, hogy a játszótéri vagy osztálytermi kisebb vitákat maguk simítsák el, anélkül, hogy a felnőttek azonnal igazságot tennének.
- Új, ismeretlen helyzetek megugrása: Elmenni egy ottalvós táborba, beiratkozni egy új edzésre, ahol még senkit sem ismer. Ez a kezdeti szorongás a magabiztosság alapköve.
Ahogy a Bagossy Brothers Company is olyan gyönyörűen megfogalmazza abban a bizonyos dalban: az ember elkerülhetetlenül megremeg, elbotlik, de a belső ereje – amit épp a korábbi szelek edzettek acélossá – képessé teszi arra, hogy felálljon magától.
Engedjük hát, hogy időnként megfújja őket az a szél!
Szeretettel,
Reni