2026.07.19.
Egy országos 29. hely margójára.
Nem szokásom a gyerekeim sikereivel roadshow-zni.
Ez az írásom egy szabályt erősítő kivétel.
Kisebbik lányom szerdán átvette a polgármester úrtól a tanulmányi versenyeken elért országos dobogós helyeiért az oklevelét, majd aludt rá egyet, és másnap nekiindult a vívás Diákolimpiának, ahol nagyon-nagyon szeretett volna a 93 fős mezőnyből bejutni a legjobb 64-be.
Sokan értetlenül figyelik a vívás iránti elkötelezettségét.
Miért csinálja, miért tesz bele ennyi munkát abba, amiből tudja, hogy nem lesz a legjobbak között?
Nem lenne logikusabb, ha azokat a képességeit járatná a csúcsra, ahol az országos legjobbak között van?
Ha valaki nyer, tudja (hiszen tapasztalta), mit visz haza: érmet, oklevelet, sikert, a szülei büszkeségét, a polgármesteri díjazottak közé kerülést.
DE mit nyer, aki veszít?
Nos, összegyűjtöttem pár dolgot a veszteség nyereség oldalához:
1️⃣ Dr. Paul McCarthy és más sportpszichológusok kutatásai szerint a sport egyfajta „ellenőrzött laboratórium” a kudarc megélésére. A való életben a bukásnak egzisztenciális vagy súlyos érzelmi következményei vannak. A sportban viszont a tét zárt és biztonságos: ha kikapsz a páston, másnap ugyanúgy felkel a nap, és újra edzésre mész. A kutatások szerint ezek a mikro-kudarcok építik fel a „pszichológiai bőrkeményedést”, lelki rugalmasságot, ami megvédi a gyereket a felnőttkori depressziótól és szorongástól, amikor az életben éri majd komolyabb veszteség.
2️⃣ Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) szerint azok a gyerekek, akik olyan sportot űznek, ahol nem ők az abszolút legjobbak, sokkal magasabb szintű megküzdési stratégiákkal (coping skills) rendelkeznek. Megtanulják az érzelmi önszabályozást: hogyan kezeljék a frusztrációt, hogyan gratuláljanak méltósággal az ellenfélnek, és hogyan válasszák el a saját emberi értéküket az aktuális számszerű eredménytől.
3️⃣ Deci&Ryan szerint kétféle motivációs bázissal végezhetjük a tevékenységeinket. Ha a kupák, a külső elismerés iránti vágy dolgozik bennünk, az külső motivációt jelent. A belső motivációnál a hajtóerő a tevékenység önmagáért való szeretete, a fejlődés vágya, a flow-élmény. A vívópáston elért sokadik hely a legtisztább belső motivációt adja.
Ilyenkor a tanév végéhez közeledve a világ sokszor csak a dobogós helyeket látja és ünnepli, pedig az életünk nagy részét a „középmezőnyben” éljük: nem mi vagyunk a Forbes címlapján, nem mi kapjuk a Nobel-díjat, nem a mi nyakunkba akasztják az olimpiai érmet.
Én most már egészen másként nézek a vívópáston elért helyezésekre, mert meggyőződésem, hogy a gyerekeinknek nagyobb szükségük van a méltósággal megélt középmezőnyre, mint a folyamatos győzelmi kényszerre!
A szerdai oklevél mellé csütörtökön megérkezett a várva várt eredmény is: a 93 fős mezőnyből a 29. helyen végzett. Nem állt dobogóra, nem villantak a vakuk. De miközben levette a sisakját, a szemében nem a vesztesek csalódottsága, hanem a célba érők büszkesége csillogott.
Mert amíg a világ a serlegeket számolja, ő valami sokkal értékesebbet gyűjt a páston: jellemet. Lehet, hogy szerdán a város legjobb tanulói között ünnepelték, de csütörtökön, a középmezőny sűrűjében vált belőle igazán bajnok.
Szeretettel,
Reni