
RÓLAM
Selmecziné Valach Renáta vagyok, tanácsadó szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta, dúla.
Több mint 10 éve dolgozom pszichológusként gyermekekkel és családjaikkal a legkisebb korosztálytól kezdve a kamaszkor végéig.
Dúlaként a szülés körüli, úgynevezett perinatális időszakban segítek a várandósoknak, hogy az anyává válásuk minél természetesebb, örömtelibb élmény lehessen. Egyéni szülésfelkészítés, gyermekágyi támogatás és szülésélmény-feldolgozás keretein belül dolgozom a kismamákkal.
A munkám a szenvedélyem: a mai napig örömmel tölt a kliensekkel való közös gondolkodás, problémamegoldás, az, hogy mellettük lehetek életük szenzitív időszakában, hogy kísérhetem őket a választott céljuk felé vezető úton.
Lelkesedésemet rendszeres szakmai továbbképzésekkel és szupervíziókon való részvétellel őrzöm meg, igyekszem minél több szeletét megismerni az emberi lélek működésének.
Hálás vagyok minden egykori kliensemnek, akiktől egytől egyig sokat tanulhattam, az újaknak pedig köszönöm a bizalmukat!
ÍRÁSAIM - BLOG

A pihenés alapjog, az alvás biológiai szükséglet
2026.07.19.
Minden évben érkeznek hozzám olyan gyerekek, akik nehezen élik meg az oviban alvás kötelező időszakát. Akik tágra nyitott szemmel fekszenek a matracukon, fordulnak erre, fordulnak arra, és előbb-utóbb kiérdemlik a "rossz gyerek" címkét, amiért zavarják a többiek pihenését.
Én is őrzök ilyen emlékeket. Egyszer kifakadt a nagycsoportos lányom, miután már hetek óta kínlódtunk az oviba járással, hogy:
"Anya, Te nem tudod, milyen nehéz mozdulatlanul feküdni másfél órán át....!"
Szerencsére az óvónők partnerek voltak a helyzet megoldásában: egyikőjük megengedte, hogy a kisasztalhoz ülhessen, és kézműveskedjen, a másik pedig arra adott felhatalmazást, hogy egy kiskönyvvel a párnája alatt kezdje meg a csendes pihenőt, és elővehesse, ha a többiek elaludtak.
Nekünk mázlink volt, ezzel egy csapásra megoldódott az "utálom az ovit!" problémánk.

Mit keres a pszichológus a tornateremben?
2026.07.19.
Amikor még a nevtanban dolgoztam, a tornaterem a szomatopedagógusok, konduktorok, gyógypedagógusok felségterülete volt. Pszichológustársammal csak a bátorító csoportok idejére merészkedhettünk be a terembe (akkor is csupán a mérete miatt lett belőle átmenetileg csoportszoba).
Amikor bő másfél évvel ezelőtt elkezdtem a dinamikus szenzoros integrációs terápiát, röviden a DSZIT-et tanulni, még finoman szólva is kerestem arra a magyarázatot, hogy mi állhat a "tornaterem-irigységem" mögött
Még tanácstalanabbul álltam, amikor a családom meg a pszichológusi baráti köröm kérdezte tőlem, hogy mit akarok én ezzel kezdeni....
A képzés záró, specializációs modulja adta meg számomra a végső választ arra a kérdésre, hogy:
"Mit keres a pszichológus a tornateremben?"
TANULMÁNYAIM
DONA nemzetközi szüléstámogató dúlaképzés
2019-ben nagy vágyam teljesült: elvégezhettem Dézsi Rékánál azt a dúlaképzést, melyet a legnagyobb dúlaszervezet (Doulas Of North America – DONA) minősített. A képzés DONA International oklevéllel zárult.
Integratív gyermekterapeuta
2017-2019 között elvégeztem az Integratív Pszichoterápiás Egyesület módszerspecifikus képzését. Az itt megszerzett tudást a gyermekekkel való munkám során napi szinten kamatoztatom.
Tanácsadó szakpszichológus
2010-2012 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakvizsgát adó képzésén vettem részt. Krízis szakirányon végeztem.
Pszichológus és pszichológia szakos tanár
2009-2008 között a Szegedi Tudományegyetemen tanultam pszichológiát, alap szakos diplomámat 2008-ban személyiséglélektan és szociálpszichológia szakirányon szereztem meg.
Ciklus-show foglalkozásvezető képzés
2017-2018 során elsajátíthattam az orvostudományi-biológiai alapokon nyugvó, a nőiség szépségét, a női test működésének csodálatos voltát kislányok számára dramatikus játék keretében bemutató módszert. Bővebben: http://mfm-projekt.hu/
250 órás pszichodráma önismeret
2016-2017 során pszichodráma módszerrel dolgozó önismereti csoportba jártam. Az ott átélt élmények meghatározóak voltak a pszichológusi identitásom megszilárdításában, illetve saját bőrömön tapasztalhattam meg az önismereti munka életünkre gyakorolt pozitív hatásait.
Támasznyújtás perinatális gyász esetén
2020-ban részt vettem a Napfogyatkozás Egyesület által szervezett képzésen.
A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig – A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára
A Vadaskert Alapítvány 1 napos képzésén vettem részt 2016-ban.
A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében
Vadaskert Alapítvány 1 napos képzése 2016-ban..
SZAKMAI TAPASZTALATAIM
Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézménye
2009-ben kezdtem dolgozni a szakszolgálat jogelődjénél a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézményhez tartozó nevelési tanácsadóban. Az elmúlt évek során nagy tapasztalatra tettem szert a nevelési tanácsadás, gyermekek egyéni pszichológiai megsegítése és a családokkal való munka terén. Feladatkörömhöz tartozik továbbá egyéni képesség- és pszichológiai vizsgálatok elvégzése, különböző életkori csoportok számára támogató, önismereti jellegű csoportok tartása is.
Védő Burok Közhasznú Egyesület
Másodállás vállalkozóként az Egyesület megbízásából szülésre felkészítő csoportokat, nevelési helyzeteket feldolgozó szülőcsoportokat tartottam 2017-2019 között.
Gadara Ház Ifjúsági Gondozóház és Pszichoklinika
Pályakezdőként 2008-ban a békéscsabai Gadara Házban helyezkedtem el, ahol csoportfoglalkozásokat és egyéni konzultációkat egyaránt tarthattam.

